Sajnos egyetlen képet sem csináltam Vilniusban, mert a fényképezőgépem Szaúd-Arábiában volt. Nem úgy vagyunk, mint az Amelie-ben a kerti törpe, aki utazgatott, hanem véletlenül Imrénél maradt a párizsi kirándulás után.
Kicsit furcsa érzéssel indultam Vilniusba, mert akármennyire gondolkodtam is a Jagelló királyok meg a tévétorony ostroma között eltelt több mint 500 évről nem sok minden jutott eszembe. A kolléganőmmel beszélgettünk a repülőn arról, hogy nagyon szánalmasnak tartja-e, hogy az összes amit eszembe jutott Vilniusról az a Bertrand Cantat-féle sajnálatos esemény. Mondta, hogy nincs különösen meglepve. Mielőtt elutazik valahová fel szokta hívni a szüleit, akik francia pékek. A földrajz nem erősségük, úgyhogy mindig viszonylag hosszan kell magyarázni, hogy akkor hova is utazik. Ezúttal is felhívta őket és már kezdte volna magyarázni, hogy akkor hol is van Vilnius, mikor a legnagyobb meglepetésére az anyja közölte, hogy tökéletesen tudja, hol van a város, meg hogy kb. hogy néz ki. Amikor rákérdezett, hogy ez hogy lehet, az volt a válasz, hogy: hát mindig néztem Cantat tárgyalását a tévében. J
A megérkezésünk elég rosszul sikerült, mert éjjel 11-kor képtelenek voltuk taxit találni a reptéren pedig több mint félórát próbálkoztunk. Meglehetősen furcsa a rendszer: az ember odarohan a taxihoz, bemondja, hogy hová akar menni, aztán vagy elviszik vagy nem. Minket valamiért senki nem akart elvinni, úgyhogy kénytelenek voltunk felhívni a szállodát, hogy segítsenek.
Ezek után kicsit negatív lettem, de ez az ott töltött 2 hét alatt teljesen megváltozott és nagyon megszerettem az országot, meg az embereket.
Litvánia nagyon más mint Magyarország és szerintem érezni a lengyel hatást gyakorlatilag mindenben, de ezt nem tanácsos a litvánoknak mondani, mert nem szeretik hallani. A város nagyon jó állapotban van és tiszta. Az árak kicsit alacsonyabbak, mint Magyarországon. Szerintem az átlag vilniusi kicsit rosszabbul él, mint az átlag pesti, ennek ellenére régóta jelen vannak az olyan prémium márkák, amik Magyarországra csak most kezdenek bejönni. Ebből számomra az derült ki, hogy ezeket elsősorban nem a fizetőképes kereslet, hanem a rendezett környezet vonzza, ami Pesten nincs meg.
Ami még nagyon szimpatikus volt, hogy teljesen hiányzik az a mentalitás, ami szerintem Magyarországot egyre rosszabb hellyé teszi: senki nem gondolja úgy dolgokról, hogy az neki egyszerűen csak jár, anélkül hogy megdolgozna érte. A litvánok minden kapott eurónak külön örülnek, jól használják fel és egyáltalán nem érzik úgy, hogy kötelező nekik támogatást adni, mert az jár. Közel vannak a skandináv mentalitáshoz is, ezért a kemény munkában és a nem túl hierarchikus szervezetben hisznek.
Az is nagyon érdekes volt, hogy a határőrség – ahol a legtöbb időt töltöttük – mennyire nyitott, progresszív szervezet. Biztos sokat számít, hogy nem volt elődje a Szovjetunió alatt, tehát a függetlenség után a nulláról indultak. Az első határőrök a tévétorony védői, meg olyan parasztfiúk voltak, akik csak úgy önkéntesen elkezdtek járőrözni a saját falujuk határában. Mikor formalizálódott a helyzet, akkor sem neveztek ki külsősöket vezetőnek, hanem hagyták, hogy maguk szervezzék meg magukat. Ez azt eredményezte, hogy a mai napig nincs olyan vezetőjük, akik katonai vagy hasonló végzettséggel rendelkezne, hanem mindenki kvázi civil. Ráadásul volt egy amerikai litván főnökük, aki egy teljesen más szemléletet hozott illetve twining projekteket mindig a finn határőrséggel futtattak, úgyhogy ezért sikerült a szervezetet viszonylag „laposnak” tartani és nincs irgalmatlan mennyiségű vezető.
Szóval nagyon jó élmény volt velük dolgozni és hogyha egyszer egy nagyobb szervezetet kell majd irányítanom én majd tőlük veszem a mintát.:-)
Az emberek meglehetősen furcsák voltak először. Valahogy az a mentalitás, hogy ha nem ismernek, akkor leszarnak. Nem kedvesek az utcán, vagy a boltban, nem visz el a taxis, meg hasonlók. Viszont, ha egy kicsit is megismernek, akkor hihetetlenül kedvesek, és nagyon együttműködőek.
Néhány kis színes:
A kolléganőmmel egy idő után elkezdtük számolni, hogy hány barnaszemű embert látunk 2 hét alatt. Előrször azt hittem, hogy csak én vagyok bolond, hogy elkezdtem figyelni, de kiderült, hogy neki is feltűnt, hogy gyakorlatilag mindenkinek kékszeme van. Összesen nem láttunk 10 embert 2 hét alatt, pedig szerintem kb. 100 emberrel is találkozhattunk.
Nagyon katolikusok, ezért minden fontosabb eseményre meg kell hívni az egyházat is. Volt egy pillanat, amikor nagyon kellett fegyelmezni magunkat, hogy nehogy felröhögjünk. Bemutatták nekünk a képeket, amin a megyéspüspök megáldja a közbeszerzett 8 németjuhász és 8 belgajuhász kutyakölyköt.
Az országban munkaerőhiány van. Arányaiban a litvánok mentek el a legtöbben a csatlakozás óta, úgyhogy néhány területen pl. építőipar, kikötő komoly gondok vannak, mert nincs elég ember.
Pont a 2 választási forduló között voltunk ott, úgyhogy aki átélt már ilyet Magyarországon, azt tudja hogy ez milyen: senki nem mer dönteni semmiről, a háttérben meg diszkréten berregnek az iratmegsemmisítők…
Botrányosan vezetnek a litvánok. A kolléganőm gyanútlanul rákérdezett, hogy hová tűnt az előző belügyminiszter. Mondták, hogy lemondott, mert egy rendőr mattrészegen, szolgálat közben halálra gázolt három iskolából hazafelé tartó gyereket a zebrán.
Szóval menjetek Vilniusba, mert nagyon szép. Mostmár van közvetlen járat Budapestről. Szerintem, legalább 3 nap kell a városra, hogy jól körülnézzen az ember.
